A munkahelyi szexizmus margójára

Először is köszönet Girlpower-nek, hogy egy remek bejegyzéssel indította meg ezt a remélhetőleg sokakat megmozgató témát. Én már évek óta rágódom ezen, de eddig még csak egy utcai beszólásos vázlatig jutottam el. A munkahelyi szexizmusról sokkal nehezebb írni, mert mikor mi nők felhozzuk a témát, sokszor azzal vagyunk megvádolva, hogy nem vesszük a lapot, túl érzékenyek vagyunk; esetleg munkahelyet kéne váltanunk, ha nem bírjuk a légkört.

Pedig fontos, hogy elkezdjünk róla nyíltan beszélni, minél több történetet megosztani, mert csak akkor fog a pasiknak leesni, hogy nem vicces, nem kellemes, és nem bóknak tekinthető a dolog. Azt sem hiszem, hogy a nőiességünkről mondunk le, ha kiállunk ez ellen. Ha egy kollégám megjegyzi milyen csinos vagyok, és jól áll az új frizurám, az teljesen más, mintha a mellemet bámulná, vagy arra tenne megjegyzéseket, hogy biztos szuperül nézek ki ruha nélkül. Az előbbi bók, az utóbbi meg zaklatásnak is minősülhet… bármilyen kényelmetlen is hallani.

Tisztázzunk pár dolgot, mert úgy látom kissé zavaros az értelmezés e körül:

A beszólások helyessége vagy helytelensége nagyban függ a munkahelyi kapcsolat jellegétől. Ha pl. a szomszéd asztalnál ülő Tamással egyébként is jól kijövök, és oda-vissza mennek a beszólások, esetleg munkán kívül is jó haverok vagyunk, akkor az okés, hogy ezt a raportot fenntartjuk. Ha Tamás egy nap pl. úgy gondolja, hogy az új csajt is azzal kell beiktatni, hogy megkérdezi hányas melltartót hord, mert szívesen meglepné a karácsonyi ajándékozásnál, látva milyen világi adottságai vannak; utána reméli még bemutatót is kap…..Ez már nem számit korrekt viselkedésnek figyelembe véve, hogy egy olyan személy magánszférájába taposott bele, akit nem is ismer.
Ha a főnököd, akitől fizetésed, előléptetésed és munkahelyi teljesítményed elbírálása függ folyton a dekoltázsodat nézi, az sem OK. Aki pedig azt hiszi ezt bóknak kell venni, az nem könnyíti meg azok helyzetét, akik emiatt izzadnak le amint munkahelyüre érnek. Az meg megint más téma, hogy egy vezető beosztású illetőnek ennél intelligensebbnek kellene lennie. De sokszor nem azok. Akik feletted vannak, azoknak tudatosítaniuk kéne, hogy viselkedésük, megjegyzéseik hatalmi pozícióból jönnek, és te vagy a kiszolgáltatott. Általában nem mondunk semmit, mert nem akarjuk örökre elásni magunkat. De ha nem is nyíltan velük, a világgal akkor is meg kéne osztanunk mi mindent viselünk el nap mint nap. Előbb utóbb csak eljut hozzájuk is, és remélhetőleg megváltozik a viselkedésük.

Nehéz. Az, mert tudom, hogy sok esetben, ha egy nő panaszt tesz, a végén még őt kezelik úgy, mintha rosszat tett volna. (Minek kell felhajtást kelteni, hisztizni, csak papírmunka lesz másoknak, „de hát a főnök mindenkivel csak jópofáskodik” stb.)

Aki ezzel nem ért egyet és úgy gondolja ő élvezi a beszólásokat, akkor vajon azt is élvezné, ha a fenekét paskolgatnák bók jegyében? – „Elvégre olyan kis feszes, tuti azért jár kondiba, hogy nekünk jó legyen”. Lehet meglepő, de nem olyan nagy ugrás egyik a másiktól.

A munkahelyi szexizmus nem merül ki ezeknél a nyilvánvalóbbnak számító eseteknél. Személyes tapasztalatom, hogy egy külsős karbantartó cég középvezetői simán elmentek mellettem, hiába mentem elébük, foghegyről odaköszöntek, megmondták hogyan kérik a teát, és megkérdezték hol a főnök (értsd: pasi)… én voltam a főnök. És ez nem is olyan régen volt.

Esetleg ti is ültetek már egy megbeszélésen, ahol amit mondtatok teljesen ignorálva volt, addig míg egy pasi meg nem ismételte ugyanazt.

Vagy egyik alkalmazottam „viccből” mindenki előtt megjegyezte, hogy nem szereti a női főnököket, mert hangulatemberek mikor menstruálnak. Mindezt azért, mert szar munkát végzett, és visszaküldtem még egyszer ugyanazt megcsinálni. És nem szubjektív alapon; az előírásokat követtem.

Vagy barátnőm hazajött átvenni apukája kisvállalkozását, de minden megbeszélésen azt kellett hallgatnia a rendelőktől, hogy jobban szeretnének egy pasival tárgyalni. Különben is, miért egy nő vezeti a céget? Egy év után összepakolt és otthagyta az egészet. Kinek kell a stressz? (Igaz történet)

Bizony, ez mind szexizmus, mert a nőkkel szembeni klisékből és előítéletekből fakad.

Ami elhangzik egy munkahelyen, az sok esetben nem ártatlan viccelődés, körülötted több ember is kényelmetlenül érezheti magát, és hidd el nem nekik kéne állítaniuk az ingerküszöbükön, hanem neked visszafogni magad. Ha pedig úgy érzed nem, mert te csak magadat adod; akkor gondolkodj el rajta, hogy valójában, őszintén, mennyire is törődsz a környezeteddel.

Jusson eszedbe az is, hogy sok esetben hiába végzik ugyanazt a munkát, a nő fizetése alacsonyabb mint a férfié. Gondolom nem lepődtél meg, de azt se hidd el, hogy a pasi minden esetben jobban végzi a munkáját.

Laura Bates Londonban, 2007-ben indította el a „mindennapi sexizmus” projectet.

Itt bárki közzéteheti saját sztoriját, vagy az apró megjegyzéseket, amiket nap mint nap el kell viselnie. Azóta globális mozgalommá nőtte ki magát, és nagy szerepet játszik a problémára való figyelemfelhívásban. Még könyv is született belőle; ha érdekel, Amazonon elérhető.

Szemezgettem, hogy lássátok, a helyzet mindenhol ugyanolyan:

„A főnökök le szokták osztályozni a munkára jelentkező nőket 1-től 10-ig, és ez alapján vették fel őket”

„Azt mondták a felvételi megbeszélésen, hogy ha bekerülök a második körbe jobban teszem ha több sminket teszek”

„A főnököm meg szokott állni az éppen ülő helyzetben dolgozó nők mögött, és nekidörzsölni az ülepét a vállunkhoz.”

„A főnököm rendszeresen meg szokta paskolni a fenekemet. Egyszer a helyettese is megtette ugyanezt légycsapóval. Tudod, csak viccből.”

Ha ilyesmi nem fordul elő a mindennapjaidban, akkor az nagyszerű, örülök neki. De ha ismerősek a sztorik, akkor igenis tessék kiírni magadból ami zavar. Nem csupán azért, hogy ezzel egy valós problémára hívd fel a figyelmet, hanem mert új kutatások szerint ez javítani fogja a közérzetedet is.