Világszemle

A 2015-ös Oscar-gála 24 legjobban öltözött nője és férfija

Az idei Oscar-gála a visszafogottság jegyében zajlott. Már ami a színeket és hajviseletet illeti. Kevés olyan ruhadarab volt, ami szándékosan sokkolni akart volna (Lady Gaga persze soha nem okoz csalódást!), de ez így is van jól. Ez az év legnagyobb díjátadó ünnepsége ahol mindenki legjobb formáját igyekszik hozni.

Először is a trendek:

Tarolt a fehér

 

Halvány rózsaszín feldobva

 

Hatalmas nyakláncok

 

Visszafogott hajviseletek

Akkor lássuk a legjobbakat!

Patricia Arquette – Rosetta Getty

A legjobbat a végére hagyta. Nemcsak eddigi legjobb megjelenése az idei díjkiosztó szezonban, de a legjobb beszédet is tartotta. Előzőleg már többször rámutatott a nők filmipari helyzetére, és arra milyen szerencsés, hogy a Sráckorban méltóságteljesen öregedhetett. Most még nyitottabban szólalt fel a nőkért, mikor egyenlő jogokat és egyenlő fizetést követelt díjátvevő beszédében.

Cate Blanchett – Maison Margiela Couture by John Galliano

Néha kicsit halvány színeket visel, jó volt látni egy erős összeállításban, a nyaklánc különlegessé teszi az egész megjelenést. Gyönyörű, mint mindig. Számomra ez az este egyik legjobb viselete. Cate-et egyébként is csak imádni lehet; az egyik múltbeli díjátadón megállította az őt éppen tetőtől talpig felmérő kamerát, és megkérdezte, hogy ugyanezt megcsinálják-e a pasikkal. Igaza van! A ruhák csodásak, és lehet benne gyönyörködni, de a való életben sem két centiről mérjük fel minden porcikáját.

Lupita Nyongo – Calvin Klein Collection

Az est egyik tagadhatatlan fénypontja. Mindenki várta Lupita mit fog viselni a tavalyi győzelem után, és nem okozott csalódást. A nyakmegoldás fantasztikus, mintha rengeteg gyöngysor olvadna egybe hogy a ruha felsőrészét alkossa.

Chris Pine – Georgio Armani

Ezt nevezem jól megjelenésnek a klasszikusság minden értelmében. Tökéletes nadrág hossz, tökéletes testre szabás, tökéletes szakáll!  

Jennifer Lopez – Elie Saab

Lehet kellemetlenül érintette, hogy nem egyedül ő viselte ezt a ruhacsodát, de ettől még nagyszerűen áll neki ez az egytónusú összeállítás. Imádom a haját, sokkal jobb, mint a felfújt sörény amivel néha meglep minket. Arra nem mernék megesküdni, hogy stylist-jának még van állása.

David Oyelowo – Dolce & Gabbana

Fantasztikus!!! Így kell pasinak színt viselni! A Selma sztárja nemcsak öltözködésben merész, nyíltan felvállalta csalódottságát, amiért a film nem kapott annyi elismerést, mint érdemelt volna. A fekete színészeket érintő nehézségekről is őszintén beszél a vele készült riportokban.

Meryl Streep – Lanvin

Meryl csak jobb lesz a korral. Ráadásul hatalmas ovációval fogadta Patricia Arquette beszédét. Nem játssza meg magát, de azt is nagyon jól tudja, hogy a kamera rögtön rá irányul mikor reakciót keresnek. Ha ő valamit támogat, az hatalmas reklám az ügynek.

Rosamund Pike – Givenchy

Klasszikus Hollywood, minden tekintetben. A dekoltázs ügyes, mert sokkal elegánsabb felfelé kerekítve, a derék megoldás pedig még inkább kiemeli sudár termetét.

Jennifer Hudson – Romona Keveza

Gyönyörű szín, ami tökéletesen illik bőre tónusához. Imádom a hajszálvékony övet!

Eddie Redmaye – Alexander McQueen

Nyerteshez illő viselet. Teljesen megérdemelt a díj, rengeteg munkája fekszik Stephen Hawking megformálásban.

Felicity Jones – Alexander McQueen

Merészebb mint eddig, de kifizetődött. Az este egyik legfeltűnőbb viselete. Számomra a frizura teszi teljessé a megjelenést.

Jennifer Aniston – Versace

Végre egy összeállítás idén, amikor nem Jennifer mély dekoltázsa a téma. Nagyon jól néz ki ebben a különleges ruhában. A legjobbat hozza ki fantasztikus alakjából.

Melanie Griffith

Melanie lányát kísérte a gálára, és nem is akár hogyan! Hosszú idő után most néz ki legjobban, ez is bizonyítja, hogy a kevesebb néha tényleg több.

Solange Knowles – Christian Siriano

Solange-ot nem lehet nem észrevenni! Fantasztikus haj és színválasztás; szinte sugárzott az egész megjelenése.

Keira Knightley – Valentino

Órákat adhatna arról, hogyan kell várandósan ízlésesen öltözni.

Chris Evans – Gucci

Újabb tökéletes haj és szakáll.  Ha a minimalizmust választjuk, akkor jobb is ha minden részlet a helyén van.

Reese Witherspoon – Tom Ford

Ez vitathatatlanul Reese legjobb ruhaválasztása a szezonban. A vállmegoldás szépen egyensúlyba hozza az alakját.

Michael Keaton – Ralph Lauren

Így kell visszatérni a köztudatba! Modern öltöny, magabiztos megjelenés.

Jena Dewan-Tatum – Zuhair Murad

 Ízléses és klasszikus, mint mindig.

Channing Tatum – Dolce & Gabbana

Ez Channing Tatum eddigi legjobb éve volt, és a Magic Mike XXL idei bemutatójával csak felfelé ívelnek a dolgok. Elég egy pillantás az arcára, le sem tagadhatná, hogy jó passzban van.

Faith Hill – J. Mendel

 A nyaklánc csodásan feldobja, mintha a ruha része lenne.

Scarlett Johansson – Versace

Megosztotta a nézőket, de én imádom! Vagány frizurához, igenis egy vagány nyakláncot! Ráadásul követi a kifutók világát, hiszen most nagy sláger a nyak takarása.

Margot Robbie – Saint Laurent

Haj, smink, nyaklánc, lazán elegáns ruha….Stílusban nyerő!

Leslie Mann és Judd Apatow – Nagyon jól összeöltözött az este leglazább párja

Végül egy jól sikerült kép, csak hogy tudjuk vannak akik teljesen önfeledtek itt is.

 

Forrás ITT, vagy katt a képekre.

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!