Bekukkantás egy magyar fotós Londoni kiállításába – Képeslapok Kelet-Európából

Van valami megkapóan szép a romokban is. Dezső Tamás első önálló Londoni kiállítása is ezt igazolja.

Tamás 1978-ben született, Budapesti székhelyű művész. Képeit a világ számos pontján bemutatták már, többek között Helsinki, San Francisco, Athén, Portland (USA), Brüsszel és Dhaka (Bangladesh) volt kiállításainak színhelye. Rengeteg publikáció és díj is fűződik nevéhez, a teljes listát honlapján találhatod meg.

A fotós évekig járta Magyarország és Románia vidékeit a Szovjet korszak maradványait dokumentálva. Nem országképet kíván alkotni, inkább a romok, a pusztulás hatását vizsgálni a közösségre, és az egyénre. A munka még mindig folyamatban, de London egyik legnevesebb galériája, a hangulatos „The Photographers Gallery” már most bemutatja az eddig elkészült felvételeket. Két sorozatából válogattak, az „Itt, bárhol” és a „Jegyzetek egy utóhanghoz” képeiből áll össze a tárlat mely Aprilis 17-től Június 13-ig látogatható.

A Galériát ezen a 16-18 Ramillies Street, London W1F 7LW, címen találod meg, pár perc az Oxford Circus-tól. Ha Londonban vagy éppen, szánj rá egy kis időt, hidd el megéri!

Geamana, Románia 2011.

Anastasia, 2012.

Ciprian, a medve táncos (Salatruc, Kelet-Románia), 2013.

Éjjeliőr sorozat (Budapest), 2009.

Fagyöngy erdő, 2014.

Szőnyeg árusok (Pojorata, Észak-Románia), 2012.

Gyártelep (Copsa Mica, Közép-Románia), 2013.

Szemét telep (Aiud közelében, Nugat-Románia), 2012.

Birka farm (Silvasu de Sus, Nyugat-Románia), 2012.

Épület (Emőd, Észak-kelet Magyarország), 2009.

Elhagyatott szoba (Szovjet bázis, Szentkirályszabadja, Nyugat-Magyarország), 2012.

Victor (Geamana közelében, Közép-Románia), 2011.

Forrás ITT, ITT, és ITT.

Címkék: , , , ,
Tovább a blogra »