Tisztán emlékszem a napra, mikor beléptem a Nemzeti Portré Galéria (National Portrait Gallery) kiállítótermébe Londonban. 10 évvel ezelőtt, egy gyönyörű nyári napon 2 órát utaztam, hogy a Frida Kalhoról készült fotókiállítást megnézzem.
Valami már gyermekként megfogott benne. Nem tudom pontosan megmagyarázni. De a meg nem alkuvás, a félelmet nem ismerés, a fájdalom, a társadalmi normákra fittyet hányó életvitel és varázslatos kisugárzás magasan kiemeli Frida Kahlo-t a 20. század művészei közül.
Valahol régen azt olvastam, hogy Madonna még barátokat is a szerint választ, hogy tetszik-e nekik a házában függő Kahlo festmény. Ezt azért nehezen hiszem el, de jól illusztrálja csodálói elkötelezettségét.
Lenyűgöző élmény volt a kiállítás, mert a képeket nézve, mintha szemtől szembe találtam volna magam a művésszel. Tekintete a lelkek mélyébe hatol. Szeretem Kahlo képeit is, de mint ember, talán még megkapóbb jelenség. Több tíz évvel halála után ott állni, és úgy érezni mintha figyelne hátborzongató és egyben megrendítő élmény volt.
Személyisége élénken visszaköszön mindegyik felvételen. Öltözködése és stílusa pedig művészetének szerves része volt. Önkifejezése kiterjedt hajviseletére, ruháira, de ikonikusnak mondható szemöldökére és bajuszára is. Nem lehet nem észrevenni, nem lehet nem csodálni.
Egész életében kedvelte a fűzőket, mellényeket, melyek tradicionális viseletnek számítottak Mexikó Tehuantepec vidékén. A falvakban a nők sokszor 30 évig is viseltek egy-egy „Huipil” darabot a Maya tradíció részeként. Az ezeket díszítő hímzések életük eseményeit dokumentálták, jelképezték.
Annyira különleges volt az öltözködéshez fűződő viszonya, hogy halálakor férje, Diego Rivera elzárta Frida ruháit a házuk egyik fürdőszobájában. Kérésére ezek az ő (Diego) halála után még 15 évig elzárva maradtak. A szobát tulajdonképpen csak 2004-ben nyitották meg, amikor is Ishiuchi Miyako lefényképezhette a személyes darabokat. Ezekből a fotókból nyílik most kiállítás Londonban.
Kahlo többnyire hosszú, bő szoknyákat hordott, hogy takarja alsó testét. Gyermekbénulás következtében egyik lába vékonyabb és rövidebb volt, mint a másik . Egy fiatalon elszenvedett busz balesetben pedig 11 helyen tört el a lába. Ezt követően hosszú ideig egész testét takaró gipszben kellett élnie, amit szintén festett és dekorált míg felépülőben volt. A szörnyű baleset okozta sérülést és deformációt 40 műtét sem tudta helyrehozni. A testi fájdalom soha nem múlt el, végigkísérte életét és munkásságát.
Frida egy barátja megjegyezte, hogy minél nagyobb fájdalommal élt együtt, annál díszesebbek lettek ruhái. 1953-ban amputálták az egyik lábát, de jellemző stílusban saját maga tervezte meg protézisét, és díszítette élénkpiros csizmával, és festéssel.
Frida Kahlo jellegzetes stílusa, a mai napig befolyásolja a divatszakmát is akik időről időre ehhez a kivételes tehetséghez fordulnak inspirációért.
A kiállítás Május 14-től Július 12-ig látható a Michael Hoppen galériában (London SW3).
Forrás ITT és ITT. A Fridáról készült képek forrásához katt a képre.
Kommentek