Kérlek, ne büntess tovább! Már 6 hónapja élek így.
Azért van ez, mert az első gyermek túl hamar átaludta az éjszakát? Mert esküszöm, nem kérkedtem azzal, hogy az én anyai zsenialitásom miatt történt ez így. Vagy azért, mert mindig azt mondtam, hogy a második ugyanolyan jó lesz? Mert akkor ígérem, megtanultam a leckét, soha többé nem leszek elbizakodott.
Addig is, míg úgy gondolod, hogy elég a okításból, kérlek szépen ne sújts minket újabb náthával. Soha nem látott kínokat élek át egy egész éjjel visító kisbaba mellett.
És kérlek segíts nekem, hogy mindennapi kajáját gond nélkül bele tudjam diktálni. Nem csak fél üveget egyszerre, hanem rendes, teljes, éhségölő adagot, hogy ne ébredjen fel 2 óránként.
Add, hogy ha mégis megébred, akkor ne én mozduljak elsőnek, hanem a kedves apuka. Mert bármennyit is segít munka után, mégis én vagyok az, aki az egész napot végigkínlódja a karon logó picurral.
Végül köszönöm, hogy ilyen csodával áldottál meg minket. Mert tudom, hogy bármennyire is kinyír idegileg, Ő a sok nyafogás közepette is alszik, csak azt akarja, hogy ringassuk. És reggel, mikor én lesújtva, karikás szemmel, és homokszürke arccal ülök az újabb átvirrasztott éjszaka után, a pici kinyitja csöpp kis szemét, és a világ legcsodálatosabb mosolyát küldi felém. Mert Ő imád, mert neki fogalma sincs, hogy én már 210 napja nem aludtam rendesen.
Kérlek, adj erőt, hogy kibírjam a következő 210-et is!
Képek forrásához katt a képre.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: