Oh, az első izgalom, mikor azt hiszed a szerelemhez hozzátartozik, hogy mosol, főzöl vasalsz, takarítasz párod után! Hogy az milyen hamar elmúlik!

Én is áldozata voltam… pár hétig. Főleg ingek vasalásában nyilvánult meg. De mikor abbahagytam, egy rossz szó, vagy fél megjegyzés sem jött férjemtől, akivel akkor kezdtünk együtt élni. Egy szóval nem mondta még soha, hogy porszívózzak, mossak, mosogassak, törölgessek port, vagy tegyek eleget egyéb háziasszonyi kötelességemnek. Sőt, mikor anyaságim közepén voltam, még azt is hozzátette, hogy nem kell minden nap főznöm neki mire hazajön munkából, mert kaját készíteni ő is tud.

Erre mondanák sokan, hogy milyen szerencsés vagyok. Én meg azt, hogy egy felnőtt emberrel kötöttem össze az életem, aki előtte is képes volt tökéletesen ellátni magát. Akkor most miért lenne az én dolgom?

Allergiás vagyok arra, ha azt hallom, hogy a nőnek kell ellátnia a férfit. Komolyan. Kiráz a hideg és elönt a méreg.

Nem sok emberrel találkoztam, aki szeretné a házimunkát. Van aki szeret főzni, van aki szeret kertészkedni, de például port törölni? Kevesen… Akkor miért lenne csupán az egyik fél kötelessége?

A gyerekek ellátása, nevelése, a rend, tisztaság, mosott ruha és étel az asztalon ugyanúgy az ő érdeke, mint az enyém.

Nyilván nem élünk koszban, anyukám igényeinek viszont nem felelnénk meg. De anyukám sokkal fáradtabb is a nap végén, mint én.

A takarításon, házimunkán kívül annyi minden mással lehet foglalkozni az életben. Csak azért, mert férjhez mentem nem jelenti azt, hogy hirtelen megváltoztak a prioritásaim. Még mindig sokkal szívesebben ülök le olvasni, mint mosok ruhákat.

Én is ugyanúgy ember vagyok, mint egy férfi. Eszemben sincs megszakadni, nekem is van életem, érdeklődési köröm, hangom, véleményem, ambícióm, és igényeim, amiket nem kell alárendelnem senki másénak.

Egyenlő partnerek vagyunk, egyikünk sem kiszolgáló személyzete, vagy házicselédje a másiknak. Nem sírom vissza a „régi szép időket”. Nem attól érzem magam igazi nőnek, hogy agyonhajszolom magam mindenkinek megfelelve. Nincs “igazi”, csak milliónyi verzió, ahol mindenki úgy nő, anya és feleség, ahogy neki jól esik.

Nyilvánvalóan mindenki éljen úgy, ahogy neki tetszik. Nekem ez. De ettől még igyekszem nem ítélkezni az felett sem, aki párját friss süteménnyel várja az ajtóban minden nap. Addig, amíg az ő választása, nekem semmi közöm hozzá. Ugyanezt azonban elvárom másoktól is. Ne próbálja senki rám erőltetni azt, ami szerinte „normális” meg „rendes” meg „hagyományos” egy párkapcsolaton belül.

Színesen szép a világ.