Mostanában egyre több cikket olvasok azzal kapcsolatban, hogyan lehetetlenítik el a várandós és anyaságiról visszatérő nőket a munkahelyen.
Maximálisan egyetértek például a Girlpower blog írásával is. Az ebben említett Angliai felmérés eredményeit saját tapasztalatom is alátámasztja.
Sajnos azt kell mondanom, hogy egyes ágazatokban úgy léptetik elő az embereket menedzseri pozícióba, hogy semmilyen képzést nem biztosítanak nekik arra, hogyan kezeljék a hozzájuk tartozó alkalmazottakat.
Most nem arra gondolok, hogy papírmunka, HR feladatok, fél éves teljesítmény felmérés, stb., mert arra vannak tanfolyamok, arra nem sajnálják a vállalatok a pénzt annyira.
Viszont kevés olyan cég van, ahol a multikulturalizmusra, a családos alkalmazottak igényeinek szem előtt tartására nevelnék a menedzsereket.
Nyilván józan ész kell csak hozzá, mondanák sokan. Ennél azonban összetettebb a dolog. Én fiatalon, egyetem után szinte azonnal menedzseri pozícióba kerültem. És bármennyire is szégyellem bevallani, teljesen irreális elvárásaim voltak a kisgyerekes anyukákkal szemben (is). Mindenkit ugyanúgy kezeltem, mindenkitől ugyanolyan elkötelezettséget vártam, mint saját magamtól, aki 48 órára volt szerződtetve, független volt, és minden idejét munkában töltötte.
Nem értettem hogyan nem lehet 5 perccel tovább maradni, milyen az, amikor óvodába kell rohanni, amikor a gyerek beteg, és azért nem tud valaki munkába jönni, amikor egy telefonhívás miatt menni kell. Türelmetlen voltam, rövidlátó, és bizony mások felett könnyen ítélkező.
Segített volna, ha a menedzseri alapképzéshez hozzájött volna egy ilyen témákat átfogó oktatás, egy kis szociális érzékenységre nevelés. Mert hiába vannak az embernek elvei és nézetei a magánéletben, ez nem mindig nyilvánul meg munkahelyi viselkedésében.
És még mielőtt bárki lehurrogna, hogy akkor nem is kellett volna megkapnom a vezetői állást, had szögezzem le, hogy ezzel a gonddal sokan küzdenek, nem vagyok kivételes, vagy egyedi eset, világméretű cégek vezérigazgatóiból is hiányzik az emberség néha… sőt!
Sokat változtam az első buktatók óta, részben mentorok segítségével, részben tudatos személyiségfejlesztéssel, hisz pont ezek miatt a hiányosságok miatt mentem vissza az egyetemre HR fejlesztői diplomát szerezni, de hosszú volt az út, és bizony elég rögös.
Most viszont arról szeretnék mesélni, ahogy mostani cégem hozzám viszonyult, mert én példaértékűnek tartom, hogy mennyi mindenre kaptam lehetőséget, az utóbbi két évben.
9 éve vagyok a cégnél. 5 évet asszisztens menedzseri pozícióban, ami mellett tanultam, és aktívan mentorokat kerestem, mint ahogy azt feljebb írtam.
Aztán jött az első baba. A terhesség utolsó 5 hónapjában a regionális trénerek koordinátora lettem, mert a cég számára nem volt gond, hogy ez egy rövid távú pozíció lesz. Addig is átadtam tudásom másoknak, és megterveztük az előttünk álló év programját.
10 hónap kihagyás után visszaálltam munkába úgy, hogy közben második gyermekemet vártam. Az elkövetkező fél évben pedig üzletvezetői előléptetést kaptam. Mert a főnököm, és a cég bízott bennem, és képességeimben. Az utolsó két hónapban saját üzletet kaptam, mely fizetésemeléssel is járt, valamint utazási pótlékkal. Igen, majd két órát töltöttem naponta utazással emiatt, de megoldható volt, és én örültem a lehetőségnek, hisz ezért dolgoztam az elmúlt 5 évben.
Anyaságim megkezdése után 4 hónappal levelet kaptam, amiben az előző fél évet értékelték ki. És akkor jött a bomba, hogy ismét fizetésemelést kaptam, mert a cég úgy gondolta, hogy értékelik annyira hozzájárulásomat, hogy a jelenleg is aktív munkaviszonyban lévőkkel egyvonalban és is megkapom az eddigi legnagyobb fizetésemelésemet.
Meglepődtem, megörültem, elöntött a hála. Pontosan azért, mert olyan könnyű lett volna nekik félreállítani, és ignorálni, hisz ilyenkor vagyunk mi nők a legsebezhetőbbek. De nem ezt tették. A cég egyik mottója, hogy:
Nem azt kell választani, ami könnyű, hanem ami helyes!
Számomra ezzel bebizonyították, hogy nem csak üres szavakról van szó. Félreértés ne essék, hibák történnek, nem egy tökéletes munkahelyről van szó, de nem is a legrosszabbról.
Így is lehet.
És miért ne lehetne?
Nem kell ellehetetleníteni a kisgyermekes, és váradós nőket. Ugyanúgy lehet őket kezelni, mint bárki mást. Nem lesznek kevésbé alkalmasak a munkavégzésre, nem fognak kevésbé érteni a szakkörükhöz, nem lesznek kiszámíthatatlanok. Igen, vannak munkahelyen kívüli kötelezettségeik, melyek elsőbbséget élveznek, de ettől még teljes értékű alkalmazottak maradnak. Hisz egy kis rugalmasságért, és emberségért cserébe kemény munkát, és lojalitást várhat az alkalmazó.
Mert nekünk, ha lehet még fontosabb, hogy jól teljesítsünk, hogy biztos megélhetésünk legyen, hogy stabilitást nyújtsunk családunknak (a férfiakkal egyetemben).
Mint mondtam:
Így is lehet!
Vagy inkább:
Így kéne!
Képek forrása ITT.
Kedves Emese! Köszönöm a hozzászólást, örülök, hogy ha csak egy kicsit is, de segített a cikk. Nagyon szomorú ilyen esetekről olvasni, őszintén sajnálom, hogy így viselkedtek veled! De én is bízom benne, hogy a következő munkahelyed ennél sokkal jobb lesz, és emberibben fognak hozzáállni a dologhoz. Nagyon szorítok a lombik programhoz, és a munkához is. Kitartást!
Nagyon jó olvasni, hogy vannak még emberi munkahelyek. Nagyon szerencsés vagy! Én amikor a munkahelyemen elmondtam, hogy lombik kezelésben veszek részt és a kezelés miatt pár napot hiányozni fogok a főnököm felvett valakit a munkakörömre. Mindezt, több mint 10 éves munkám után, most a felmondási időmet töltöm. Az írásod reményt adott, hogy máshol csak jobb lehet!