Miért van az, hogy némely Magyarországon íródott cikkben nehezére esik beazonosítani az újságíróknak, hogy milyen országból származnak az emberek?

Ha egy színes bőrű (fekete) illetőről van szó, akkor rendszeresen azt olvassuk, hogy afrikai.

Esetleg valahol mellékesen meg van említve, melyik országból származik az illető, de a lusta újságírás nyilvánvaló az egész cikkben.

Ezzel szemben nem úgy utalunk egy holland származású illetőre, hogy európai. Egy chilei személyt nem úgy írunk körbe, hogy dél-amerikai. Az oroszokat meg még véletlenül sem nevezzük ázsiaiaknak. Nyilván Ausztrália kivétel, velük könnyű dolgunk van. De jó!

Kedves lusta újságíró!

Afrika egy hatalmas kontinens.

A kontinensen sok különböző népcsoport, állam és törzs él. Ezen embereket ugyanúgy megilleti a pontos megnevezés, mint egy magyar személyt.

És kedves hozzászólók!

Tessék óvakodni az általánosító „Ennyit Afrika kultúrájáról!” típusú megjegyzésektől, mert ezzel csak saját szűklátókörűségedet árulod el. Na meg rejtett rasszizmusodat. Mert annak is van több formája, mint azt az Everyday racism project is bemutatja. Nem csak a szemet szúróan nyilvánvaló dolgokra kell odafigyelni és orvosolni, hanem a mindennapokban elejtett meggondolatlan megjegyzéseket is.

Szóval, első lépésben igyekezz nem mindenkit egy kalap alá venni!

Vedd a fáradtságot, hogy utánanézz dolgoknak! Nyilván, ha nem tudod az országot, ahonnan az illető származik, akkor belőheted általánosan is, de képzeld, vannak amerikai és európai feketék is! Mert egy harmadik generációs bevándorlót már nem nevezhetsz afrikainak.

Afrika nem egy ország. Tehát ahogy megnevezed a pakisztáni, orosz, és kínai személyt is, ugyanúgy illik megnevezni a ghánai, egyiptomi, vagy dél-afrikai illetőt.

Egyéb esetekben, ha megpróbálsz leírni egy helyzetet, vagy elmesélni egy történetet, akkor szánj két percet bizonyos dolgok mérlegelésére!

Ha mondanivalódban nem játszik döntő szerepet az illető bőrszíne, akkor nem fontos megemlíteni. Pl. lehet az piros pulcsis hölgy, és nem az a fekete nő, aki ott áll.

Végül pedig az a legjobb hozzáállás, ha nem döntöd el előre, milyenek az emberek a bőrszínük alapján.

Pl. nem minden fekete szereti a hip-hop zenét sem. Hasonlóan nem egy esetről hallottam munkakeresés kapcsán is, hogy egy telefonos interjú után láthatóan meglepődtek a felvételiztetők, mert az illető, aki megjelent nem illett bele a jelentkezőről alkotott képükbe (értsd: fehér embert vártak, mert “nem hangzott feketének”).

A munkahelyi szexizmus ellen is azt ajánlják, kérdezd meg magadtól ugyanígy viselkednél-e egy férfival. A rasszizmus elkerülésére is azt tudom javasolni, hogy gondolkodj el rajta, vajon ugyanígy viszonyulnál-e a veled azonos bőrszínű illetőhöz. Ha a válasz „nem”, akkor fogalmazd át mondanivalódat, és változtass a viselkedéseden.

És még mielőtt jönne a panaszáradat, hogy de ők úgy hívják egymást, ahogy épp jól esik nekik, had hozzak fel egy másik példát.

Én pl. moroghatok annyit a saját családomról, amennyi jól esik. De más egy rossz szót sem szólhat rájuk. Miért? Mert én tagja vagyok. Mert bármennyire is kikészítenek néha, attól még hozzájuk tartozom, és szeretem őket. És miután kitomboltam magam, ugyanolyan jó érzésekkel gondolok rájuk. Ha te kívülállóként kritizálsz minket, akkor azt valószínűleg komolyan is gondolod, másrészről pedig gőzöd sincs a mi belső családi dinamikánkról.

Valahogy így. Az nem a te dolgod, hogy a kultúrákon belül hogyan beszélnek egymással, te más nézőpontból vagy megítélve, mert nem vagy része annak a bizonyos kultúrának.

Képek forrása ITT.