Minap kezembe akadt egy cikk, ami ismét azt vitatta, hogy milyen egy igazi férfi, és milyen egy igazi nő. Kicsit unom már a nagy általánosítást, meg azt, hogy mekkora különbségek vannak fiúk, és lányok között, meg hogyan kell őket nevelni.
Elgondolkodtam a sztereotípiák veszélyességéről, és arról mennyire mélyen belénk van ivódva, hogy kinek mit illik, és mit nem. Hányszor hallottuk fiúknak címezve, hogy ne csináld ezt vagy azt, mert fiú vagy? Ne sírj, ne szeresd a rózsaszint, ne babázz, legyél erős, legyél okos, tudjál barkácsolni! A lányoknak ezzel szemben azt mondjuk, hogy legyél aranyos, ügyes, csinos, bájos (szép is, mert az olyan magától értetődő elvárás egy lánynál), tudj takarítani meg főzni!
Ezek a sztereotípiák meg mindig megvannak, mert generációkon keresztül passzoljuk őket egymásnak.
Kedvencem az, hogy ahol én nőttem fel, ott a férfiakat „ember”-nek nevezik. Már egész kis koromtól felmerült bennem a kérdés, hogy én akkor mi vagyok? Ufó? Nagyobb családi összejöveteleknél én menjek segíteni süteményt behordani, kávét felszolgálni, míg öcsém nyugodtan ülhetett és részt vehetett a társalgásban. Ettől én még ugyanazt csináltam napközben, mint ő, segítettem a ház körül, a kertben, érdekelt engem is a barkácsolás. De akkor is megvolt a lánynak a helye. Persze a felnőtt nőknek is, elvégre nekik kellett a segítség a konyhában.
Kicsi koruktól társadalmi skatulyákba, szerepekbe kényszerítjük, terelgetjük gyerekeinket, ezzel korlátozzuk önkifejezésüket, személyiségbeli fejlődésüket, önbizalmunkat, és önértékelésüket.
Már egy ideje van mozgalom ennek elkerülésére. Angolul „Gender neutral parenting” a neve. Mint mindennek, ennek is vannak fokozatai, és extrém változatai, de lényegében csupán annyiról van szó, hogy ne te határozd meg mi érdekelje a gyerekedet, inkább hagyd felfedezni anélkül, hogy folyton az orrára kötnéd mi fiús, és mi lányos.
Leghíresebb képviselői Angelina Jolie, akinek lánya gyakran látható rövid hajjal és tradicionálisan fiúsnak tekintett ruhákban, valamint Gwen Stefani, akinek fia kapott nagy szabadságot az önkifejezésben. Mert nem a sztereotípiáknak való megfelelés, a beskatulyázás teszi őket egészséges felnőtté, hanem az empátia, gondoskodás, és tolerancia megtanulása, már fiatal korban. Tovább megyek! Nem is megtanulása, inkább az ilyen értékek ápolása. Mert a kisgyerekben ezek alapvetően megvannak. Amit tanul, az az előítélet, gyűlölködés, és egyéb morálisan negatív dolgok, melyeket a felnőttektől lát. Tehát hagyjuk őket kibontakozni úgy, ahogy nekik jól esik!
Én sem vagyok szent, néha nekem is le kell nyelnem a belém ivódott kulturális berögződéseket. Mikor egy éves pici fiamnak megtetszett unokatestvére rózsaszín játéktelefonja, nem volt vele gondom. Vagy három hónapig cipelte a zenélő játékot mindenhova. Kaptam is rendesen, hogy „rózsaszínnel játszik a kisfiú… vagy kislány akar lenni? – haha”. Ez nem izgatott, simán közöltem, hogy azzal játszik, amivel akar, és nem fogok feleslegesen pénzt kidobni egy új játékra, csak azért, hogy mondjuk zöld legyen. De mikor ajándékba kaptunk egy halom használt játékot, akkor bizony kicsit vívódtam, hogy megtartsam-e a leginkább Barbie rokonának nevezhető fiú figurát (nem Ken, valami más márka), cserélhető cipővel, meg ruhákkal. Mert ugye a fiúk nem babáznak…. aztán elszégyelltem magam, és meghagytam, úgy döntve, hogy ha kell neki, játszhat vele.
Már láttam, hogy a plüss macikat betakargatja, megpuszilgatja, megitatja, mint ahogy mi őt, és 4 hónapos kisöccsét. A legó figurákkal pedig néha anyucit meg babát játszik, mikor megpuszilja a nagyobb baba a kisebbet, es megsimogatja. A macikról való gondoskodás, etetés, itatás, altatás igenis hozzátartozik a kisfiúk egészséges érzelmi fejlődéséhez is. Nem kell az érzékenyebb részüket teljesen kiölni, hisz ők is apák lesznek egykor, és akkor bizony nekik is ki kell venni részüket a kisbaba gondozásából. Minél természetesebb lesz ez nekik már kicsi koruktól, annál jobb.
Bevallom, nem vagyok egy könyv olvasós anyuka. Hálás is vagyok ismerősökért, családtagokért, akik azok, mert sokszor kisegítenek jótanácsokkal. Erről nem kérdeztem senkit, de látom, hogy a babázás ugyanolyan fontos a kisfiúk önkifejezésében, mint a lányokéban. És örülök neki, hogy a kicsi azt érzi, hogy szeretve van. Mert ha nem is olvastam könyveket, és úgy nevelek, ahogy éppen érzem, azt már az elejétől tudtam, hogy biztonságérzetet akarok adni gyerekeimnek. Ez a legfontosabb, hisz még annak ellenére is, hogy az én gyerekkorom például tele volt „mi lányos, és mi fiús” megjegyzésekkel, tudtam, hogy szeretve vagyok, és támogatva, bármit is csinálok az életben. A sztereotípiák megerősítése nem rossz szándékkal jött, soha nem vitattam, hogy fantasztikus családom van, csak őket is így nevelték, ez volt normális.
Nálunk egyelőre azt hiszem, jól mennek a dolgok, de mint írtam, minden nap tanul az ember. Én úgy hiszem, tudatosan kell nevelni, és nyitottnak lenni.
Képek forrásáshoz katt a képre!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: